2007. november 3.

Őrségi Ínyes Sajtmanufaktúra, Magyarszombatfa

Nagyon vártam ezt a hétvégét, hogy végre tudjak foglalkozni az itthoni dolgokkal, ráérősen főzőcskézzek. Aztán kiderült, hogy pénteken dolgoznom kellene, de ÉP-vel úgy döntöttünk, kihasználjuk a jó időt és a még le nem hullott sárguló lombok látványát és kirándulunk. Kettesben:-) Nem kellett sokáig győzködnünk egymást, hogy a legalkalmasabb helyszín az Őrség lesz és ha már Őrség, meg kell látogatni az Ínyes Sajtmanufaktúrát Magyarszombatfán. Buzás Attila Sándor sajtmester fogadott és vezetett körbe minket. Képzeljünk el egy deres hajú, mosolygó szemű, jó vágású, közel hetven éves úriembert, mely a húszévesek lendületével és életkedvével, de a hetvenévesek bölcsességével mesél a kecskesajt készítés művészetéről. Ittam minden szavát! Az üzem bemutatása után következett a sajtkóstoló: 4 kecskesajt különlegességet és egy tehéntejből készült érlelt sajtot kóstoltunk, sajnos bor nélkül, mert hazafele még 300 km út várt ránk…

Számomra életre szóló kulináris élményt nyújtott. És ha már ennyit utaztunk, hoztunk haza is a finomságokból, a képen látható az ami maradt belőlük, mert muszáj volt a barátainkkal is megkóstoltatni a csodát!
Amivel ízlelőbimbóink gazdagodtak:

Chevrette – kék penészes kecskesajt francia módra.

Csemege borsos – a friss sajttól egy kissé érettebb kecskesajt tarka bors keverékkel ízesítve

Kecskesajt zöldfűszeres kéregben – a friss sajttól egy kissé érettebb kecskesajt zöldfűszer keverékbe „panírozva”

Gourmet sajtkrém – érett, öreg kecskesajtokból készített sajtkrém, ami majd vajjal kikeverve pikáns ízélményt nyújt pirított kenyéren.

Fokhagymás piramide - egy krémes, ízes sajtpiramis közepében egy gerezd fokhagyma adta ki minden ízét, zamatát

Őrségi fűszeres –kecskesajt falatkák fűszeres tökmagolajban – ízorgia koncentrátum!

Piramide – sajttésztája a chevrette-tére emlékeztet, ugyanúgy van érlelve ám mégis más

Szentlászlói kecskesajt - már a formája is különlegesség. Egy kékpenésszel és rúzspenésszel érlelt sajthenger, melynek tengelyébe egy szalmaszál van. Azt az instrukciót kaptuk, hogy egy szelet pirított barna kenyérre tegyünk belőle egy karikát és pár másodpercre grillezzük, majd egy szem olajbogyóval fogyasszuk bor kíséretében.

Őrségi mamutlepény: a mamut talpához hasonlóan kemény tehénsajt igazán pikáns aromával.

És ami nagyon tetszett, hogy minden fajta sajthoz kaptunk jótanácsokat: milyen fajta kenyérrel és borral érdemes fogyasztani.

Jó szívvel ajánlom minden sajtkedvelőnek!
Őrségi Ínyes Sajtmanufaktúra
9946. Magyarszombatfa Gödörházi u 55/a
Tel: 06 30/ 238-4101