2008. szeptember 18.

Édeskömény csőben sütve


Nagyon szeretem az édesköményt, egyedüli bánatom, hogy nem tudok mindig hozzájutni. Most ezt a jó kis egytálételt készítettem belőle, mely bacon nélkül húsmentes fogásnak sem utolsó. (Igaz, láttam én már olyan vega receptet, amiben volt császárszalonna…)

Hozzávalók (3-4 főre):
4 db édeskömény gumó
10 dkg szeletelt bacon, falatnyira vágva
4 dkg vaj
1 ek. cukor
2 paradicsom
10 dkg szeletelt sajt (én zöldborsos edámit használtam)
só, frissen őrölt bors
2 dl húsleves
1 citrom reszelt héja
2 tojás

Megtisztítom az édesköményt és minden gumót nyolcba vágok. Egy vastag aljú serpenyőben zsírjára sütöm a bacont, kiveszem és félreteszem. Ugyanebben az edényben megolvasztom a vajat és enyhén karamellizálom a cukrot. Rádobom az édesköményt, néhány percig pirítom, hogy színt kapjon. Ekkor felöntöm a húslevessel, fűszerezem sóval, borssal, ráreszelem a citromhéjat, visszateszem a pirított szalonnát, és fedő alatt, lassú tűzön addig párolom, míg az édeskömény megpuhul, de nem fő szét (kb. 10 perc). Amikor elkészült, hozzáadom a hámozott, apró kockákra vágott paradicsomot. Pár perc után szűrőkanállal kiszedem a sűrűjét, a visszamaradt léhez 2 nyers tojást keverek, majd az egészet belezuttyintom egy sütőtálba, betakarom a sajtszeletekkel és forró sütőben, átsütöm, míg megköt a tojás és megpirul a sajt.
A Magyar Konyha receptjét kombináltam ezzel a recepttel és egytálételt alkottam belőle.