Tudom, ez nem tészta, hanem sütemény, de én világ életemben hájas tésztának hívtam, ezután sem fogom másképp. Gyerekkoromban a legeslegfinomabbat Ibi néni sütötte, akinek Albi fiába szerelmes voltam (az esküvőmön vallotta be, hogy ő is szerelmes volt belém, de mire vallott volna elsodort minket a sors, bár így utólag azt hiszem, mindketten jól jártunk azzal, akit választottunk).
Szóval hájas tészta. Mivel a hájhoz jutás a disznóvágáshoz volt kötve, ez tipikusan Karácsony táján készült, aztán Húsvétig még párszor, ameddig tartott a háj. Ibi néni hájasa mindig pillekönnyű, leheletvékony rétegekből könyvszerűen szétnyíló, porcukorral hintett, finom lekvárral töltött, szájban lágyan szétomló álom volt, olyan jót azóta sem ettem.
Az alábbit Édesanyám sütötte és állítólag „nem sikerült”. Ha egyszer hozzálátok, szeretném, ha az enyém is legalább ennyire nem sikerülne:-)
Hozzávalók:
70 dkg liszt
35 dkg sertés háj, ledarálva
1 tojás
2-3 ek tejföl
3-4 ek száraz fehérbor, ennek hiányában 2 ek 10%-os ecet
1 ek cukor
csipetnyi só
viz, amennyitől összeáll a tészta (kenyértészta állagúra)
A ledarált hájat 2-3 ek liszttel „habosra” keverjük. A többi hozzávalóból tésztát gyúrunk, majd 20-30 percig hűtőben pihentetjük. Ezután lisztezett deszkán kinyújtjuk és a háj egynegyedét rákenjük, bejgliszerűen felsodorjuk és újra kinyújtjuk, majd négyrét összehajtogatva hűtőbe pihentetjük 25 percig. Ezt a nyújtás - hájjal megkenés – sodrás – megint nyújtás – hajtogatás - pihentetés műveletet összesen 4X kell elvégezni. A negyedik pihentetés után kb nyolc milliméter vastagra nyújtsuk ki a tésztát és pogácsaszaggatóval szaggassuk ki, a felét lyukas pogácsaszaggatóval. Minden teljes korongra vízzel ráragasztunk egy lyukas korongot és sütőlemezen, 250 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt kisütjük. Kihűlés után lekvárral töltve, porcukrozva tálaljuk.
11 megjegyzés:
Úgy van, hájastészta a helyes kifejezés. Mint ahogy a mákoslaska sem mákostészta :-)
Kedvet csináltál hozzá:).
Nekem "otthonról", Régenből küldött hájat a szomszéd néni, meg kell sütnöm.Judit.
Judit, ess neki! Nekem nagyon szép emlékek jutottak eszembe, amikor beleharaptam, de persze emlékek nélkül is nagyon finom:-)))
Iszonyúan "el lehetnek rontva", hogy csak 6 cm-re nőttek fel :-D
Csudaszépek!
Nekem nem kenyerem a hájas, de édesanyám imádja.
Hú, dobhatnál nekem egy párat. :-))) Most úgy megkívántam.
Ilyenröl én csak álmodozom. Nem jutok sertéshájhoz.
Üdv,
Gabriella
Gabi! Keress egy jó hentest és magyarázd el neki, hogy fodorhájra lenne szükséged:-) Csak akad a környékeden egy vállalkozó szellemű hentes:-)))
Húúú, ezek gyönyörűek! Én különösebben nem rajongok a hájastésztáért, de most persze megkívántam...
Így disznóvágás után megbizsergetett ez a süti . Már pár éve keresem az ideális hájas receptet. Szombaton pincebuliba megyünk, ha pénteken megsütöm, vagy ha a tésztát megcsinálom és szombaton sütöm az úgy jó lesz ugye ?
Hogy ez lenne az ideális hájas tészta, az nem biztos...tudod: kinek a pap, kinek a papné:-) Finom, az biztos! Jobb neki, ha szombaton sütöd, de a tésztáját készítheted pénteken.
Megcsináltam a receptet isteni volt.Egy dolog hiányzik a receptből vagy én nem láttam a víz és a mennyisége amitől össze áll a tészta.
még ilyen karika formában nem láttam hájast, s egyből megragadott.
ellenben a közelmúlbeli vágásra került disznó valami spéci lehetett, nem volt hája. tehát tésztára sem futotta most. pedig bizisten bekapnék egy párat
Megjegyzés küldése