
Szép is, finom is, épp hétvégi reggelikre való, egy bögre tej mellé.
Én tegnap láttam Snöcy-nél, aztán kiderült, hogy már sokan elkészítették a mákvirágot, Illeskrisz receptje alapján.
Lejegyzem a saját változatom, mert egy-két dolgot másképp csináltam: a máktölteléket én mindig megfőzöm, mert nekem a nem főzött máktöltelék száraz (fojtós), illetve nem találtam egyértelmű leírást a sütési hőmérsékletre és időre.
Hozzávalók:
A tésztához:
40 g friss élesztő
300 ml langyos tej
3 evőkanál porcukor
1 mokkáskanál só
2 evőkanál étolaj
A mákkrémhez:
13 dkg darált mák (jobb lett volna több)
4 evőkanál lágy nádcukor
1 mokkáskanál vanília esszencia
1 citrom reszelt héja
A töltelékhez:
A kenéshez:
1 tojás
Azzal kezdtem, hogy ledaráltam a mákot és a töltelék többi hozzávalóival kb 15 perc alatt sűrű krémmé főztem, majd hűlni hagytam. Nekem nincs kenyérsütő gépem (nem is lesz), így lordom dagasztotta a tésztát 20 percen keresztül. Egy óra alatt kelt duplájára meleg helyen, majd kinyújtottam, megkentem az olvasztott vajjal, a máktöltelékkel és feltekertem, mint a bejglit. Koszorúvá alakítottam, összedolgoztam a „találkozási pontot”, majd bevagdostam két-három centinként, de nem vágtam át teljesen. A kapott szeleteket kifordítottam, így alakult ki a szép virágforma. Lekentem felvert tojással és 150 fokos sütőben sütöttem kb fél órán keresztül.
Itt láthatók képek a készítés munkafázisairól.
3 megjegyzés:
Te, ez egyszerűen kimeríti a Btk. 269.§-ban foglalt közösség elleni izgatás bűntettét!!!!
Ez baromi jól néz ki! Már épp valami mákosra vágyakoztam, és most csak csorgatom a nyálam a gép előtt. :)
Sejtettem, hogy kedvedre való lesz:-)))
Csodásan néz ki. Az izgatás megfelelő szó rá :-)
Megjegyzés küldése