2009. január 19.

Torkos csütörtök


A Vízkereszttől - Hamvazószerdáig tartó időszak számos érdekes, már-már elfeledett népszokásnak ad teret, mint a farsang elejét jelző Regélő Hétfő vagy a "farsang farkát" jelölő három jeles nap, a Húshagyó Kedd, a Hamvazó Szerda és a Torkos Csütörtök. Annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő Hamvazó Szerdát követően ünnepeljük a Torkos Csütörtököt, ezen a napon ismét szabad volt húst fogyasztani, sőt bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás "kötelező" volt, már csak a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is.

A Magyar Turizmus Zrt. Immár negyedik éve hirdette meg országszerte a Torkos Csütörtököt, egyre nagyobb sikerrel. Kezdetben kb 500 étterem csatlakozott az akcióhoz, idén remélhetőleg már 1000 fölött lesz a résztvevő vendéglátóhelyek száma.

2009-ben Torkos Csütörtök napján, azaz február 26-án a felhíváshoz csatlakozó éttermek vállalják, hogy az étel- és italfogyasztásból egyaránt 50%-os kedvezményt biztosítanak.

Remek alkalom, hogy féláron kipróbáljunk egy olyan helyet, ahová régóta készülünk, de esetleg eddig anyagi okok miatt kimaradt, de remek alkalom kedvesünkkel, vagy barátainkkal együtt tölteni egy kellemes csütörtök estét, étteremben.

A kép a rendezvény honlapjáról van.(szerintetek ilyen képpel bárkinek is kedvet csinálnak az étteremlátogatáshoz???)