
Megint egy „gyerekkori íz”, egy emblematikus erdélyi finomság. A lenti recept a Dolgozó Nő egy 1965-ös kiadásában jelent meg, és betűre pontosan ugyanúgy van lejegyezve Édesanyám 30 éves receptes füzetében is.
30 dkg lisztből, 20 dkg vajból, 10 dk porcukorból, pici sóval,
Közben két marék laskát (nálunk cérnametélt, másoknál szélesmetélt) kifőzünk és kihűtünk, kevés olvasztott vajjal összekeverjük, hogy ne ragadjon össze.
80 dg friss tehéntúrót áttörünk szitán, belekeverünk 4 tojás sárgáját, 30 dkg vaníliás cukrot, reszelt citromhéjat, 10 dkg mazsolát,
A két kis cipót kinyújtjuk és összehajtjuk, majd újra kinyújtjuk, egyiket tepsibe tesszük, ráhalmozzuk a túróslaskát és befedjük a másik kinyújtott lappal. 200 fokon előmelegített sütőbe toljuk, csökkentjük 160 fokra a hőmérsékletet és kb 1 óra alatt megsütjük. Forrón meghintjük vaníliás porcukorral, kb. 8 cm-es kockákra vágva, még melegen tálaljuk.
Ha a tészta készítésénél a 30 dkg lisztből 10 dkg-t finomra darált mandulára cserélünk, különleges ízélményben lesz részünk és még a XXIII.-ik VigyázKészFőzz! játékba is beleillik. Grenadine, köszönöm a magvas témát!
5 megjegyzés:
Megint tanultam valami újat Tőled: én réteslapból készítettem eddig szintén cérnametélttel, de ez is nagyon jó...Mandulával meg egész más lehet, mint simán!
Trinity, Erdélyben nem réteslappal készítik, hanem ezzel a tésztával. Nekem így jobban ízlik:-)
A mandulás meg csillagos ötös:-)))
Ezer éve nem ettem vargabélest:))
Azt hiszem, ezt (is) érdemes lesz kipróbálnom:))
Elnézést a kotyogásért, de ugy hiszem a vargabéles receptjébe meny-
nyiségi hiba csúszott.
Azt írja, hogy 1,5 liter sűrű tejföl
és 30 dkg vaniliás cukor kell bele.
Én úgy gondolom, ezek a mennyiségek
egy kicsit túlzottak.
Bobojsza
Bobojsza kedves, kotyogj csak nyugodtan, ha valami gyanúsan nem stimmel:-) Köszönöm az észrevételt, a tejföl mennyiséget valóban elírtam, a helyes mennyiség fél liter. A vaníliás cukorból 30 dkg kell. Én nem bolti vanilin cukrot használok, hanem egy magasabb befőttes üvegbe kristály (vagy por)cukorba dugok 2-3 rúd vaníliát, akár "használtat" is.
Megjegyzés küldése