
Reggel piacon voltam, szemet gyönyörködtető az árúbőség. Vettem hagymát is, azt az öklömnyi lapos fajta vastaghúsút, amiből a legjobb rántott hagymakarikát készíteni.
Kamraszekrény pakolgatás közben találtam egy csomag vietnami rákpanír port, közeledett a szavideje, ergo ebben hemperegtek a hagymakarikáim, majd olajban sültek ropogósra.
A rákpanír por rendes neve Bột Chiên Tôm.
Aki ilyet lát a boltban, nyugodtan vegye meg, víz hozzáadásával remek panír massza lesz belőle, olajban kisütve ropogós, ízes a végeredmény. Ha hihetünk a csomagolásnak, nincs benne semmi műizé, csak búza és rizsliszt, kukoricakeményítő, sütőpor, cukor, só és mindent, amit panírozva ennénk el lehet vele készíteni.
A majonézes dip-hez elkevertem 2 ek majonézt 2 ek tejföllel, 1 tk magos dijoni mustárral, kevés citromlével és 1 csepp mézzel. Petrezselymes, uborkás, olajbogyós, fetás paradicsomsaláta kísérte.

4 megjegyzés:
Vietnami-mint a felirat is mutatja.
Igaz, köszönöm, javítottam:-)
Ma előkerült a fagyasztóból egy kis burrito, amellé eszembe jutott a majonézes diped, de mivel nem voltam gép előtt, így emlékezetből próbáltam meg elkészíteni, a tejföl, majonéz, mustárig stimmelt is, ha már chilipaprikát vásároltam a piri piri csirkéhez, akkor került bele az is, egy kis bazsalikom, fokhagyma, pici só mellett. Páromat idézve: "nem tudom mi ez a dip, de jó:)"
kééérek ! :-D
Megjegyzés küldése