
Ez az utolsó szarvasgombás recept a héten, ígérem! :-)
Május elején, a bódító illatú akácvirágzás idején fáradságos munkával készítettem egy akácvirág dzsemet. Akkor nem volt ötletem a felhasználásra, de méltó körülmények között végezte: mascarponés krémdesszertben egészítette ki a homoki szarvasgomba fenséges aromáját. Luxusdesszert.
Hozzávalók 4 adaghoz:
25 dkg mascarpone
2 dl tejszín
két darab diónyi homoki szarvasgomba
3 teáskanál akácvirág szirmaiból készített dzsem
10-12 dkg amaretto keksz
A kekszet egy erősebb zacskóba teszem, klopfolóval gyengéden összetöröm, nem porrá, lehetnek benne nagyobb morzsák is, jó lesz rájuk harapni. A mascarponét habosra keverem a az akáclekvárral, belereszelem a szarvasgombát, amiből előzőleg kétszer annyi szeletet gyalulok, ahány adag desszertet szervírozok. Kemény habbá verem a tejszínt és lazán összeforgatom az illatos sajtkrémmel.
Következik a szervírozás: a pohár aljára teszek egy kanál kekszmorzsát, erre krémet kanalazok, majd még egyszer megismétlem a műveletet. A tetejét egy kevés morzsával, két szelet szarvasgombával és egy egészen kevés akáclekvárral díszítem. Egyszerűen mennyei!
6 megjegyzés:
A Btk. 269.§-ban foglalt közösség elleni izgatás bûntettét az követi el, aki nagy nyilvánosság elõtt ...
Ez már kimeríti! :)
Beismerem...
Ez vitte a pálmát! A homoki szarvasgomba annyira jó, hogy nem tudok vele betelni! :-)
van még?
Én meg csak nyelek nagyokat...Megkóstolnám!!
Nem csak ezt-az előzőeket is, azok is lázba hoztak kellőképp!!
gabojsza!
Köszönöm neked hogy betetted a blogomat a gasztro.blog.hu gyűjtőoldalra!!! Már nagyon régen járok ide hozzád nézelődni, és mindig csodás dolgokat találok nálad. Többet már el is készítettem és nekünk is nagyon ízlett. Most is nagyokat nyelek itt!!
huuu ez tényleg jól hangzik :)
Megjegyzés küldése