2010. január 30.

Ropogós, sült hagymás kenyér


Jó dolgom van! Szerdán még úgy nézett ki, hétvégén fel sem állok majd a gép elől, mert befutott 2 fordítási munka, de letudtam, így enyém a hétvége, végre beszabadulok a konyhába! Ebédre a Rialto-n vásárolt trevisoi radicchioval készítek rizottót, Picilánynak terápiás csokis sütit ígértem és rám vár még a Zila kockaforma tesztelés utolsó, szabadon választott felvonása is. Már rotyog a leves – amit majd alaplének használok a rizottóhoz – és kisült egy isteni, ropogós, sült hagymás kenyér.

Tegnap este bekevertem fél kiló lisztből egy kenyérnek valót, amibe tettem a Szép kis Indiában vásárolt ropogós sült hagymából. Nagyon klassz kis kenyér lett! Az íze jó hagymás, csak vajjal megkenve is mennyei, de egy pohár vörösborral kiegészítve akár vacsora is lehet (ha marad!). A ropogós sült hagyma pedig erősen addiktív, jó részét „elcsipegettük”.

Hozzávalók:
500 g liszt (BL55)
2 kiskanál só
5 evőkanál ropogós, sült hagyma
5 g szárított élesztő
4 dl víz

A száraz hozzávalókat összekeverem, hozzáöntöm a langyos vizet és szilikon lapát segítségével tessék-lássék módjára összedolgozom. Tiszta konyharuhával letakarva kelesztem estétől reggelig, majd ha felkeltem és a reggeli kávémtól már magamhoz tértem, beteszem a kenyérsütő edényt a sütőbe (jelen esetben egy fedeles jénait, mert a fél kiló liszthez túl nagy lenne a kenyérsütő edényem) és begyújtom a sütőt a legmagasabb fokozatra. Közben egy erősen lisztezett tálcára borítom a kenyértésztát, összehajtogatom (jobbról-balról-alulról-fölülről) és konyharuhával letakarva hagyom pihenni annyi ideig, míg a sütő eléri a maximum hőmérsékletet (ez kb fél óra). Az immár tűzforró fedeles, ovális jénait kiveszem a sütőből, bele a tészta, rá a fedő, sütőbe vissza fél órára, majd fedő le és tovább sütés még 25-30 percig.


Gyönyörű, kopogó hangú, ropogós héjú, hagyma illatú és ízű kenyér a végeredmény.

14 megjegyzés:

B. írta...

Nem találok szavakat....:)

Thrini írta...

Nagyon szép lett! Két kérdés: hány fokon sütöd? Nem kell kikenni vagy lisztezni a jénait?

Gabojsza írta...

Köszönöm!
A sütő, amiben sült max. 250 fokot tud. Ha többet tudna, még jobb lenne:-)
A sütőedényt nem kell sem kikenni, sem lisztezni, hanem a kenyértészta maga jó lisztes, mert alaposan belisztezett felületen hajtogattam. Ez a titka annk, hogy ne ragadjon a sütőedény falához-aljához.

Sajtkukac írta...

Hú, ilyen formával már szemezek egy ideje. Ezek szerint jó kenyérsütésre?? Fedéllel együtt szoktad használni?
És még egy: hol vetted és kb. mennyiért?

Gabojsza írta...

Igen, több mint 2 éve ebben sütöm a kenyeret, a fedelét is használom. Auchan-ban, vagy Corában van, kb 4500.-Ft-ért.
Láttam tégla alakút is, bár nekem a kerek szimpatikusabb:-)

Notburga írta...

Jaj, de beleharapnék! Imádnám! (a vörösbor is jöhet...)

Kata írta...

Ropogós friss kenyér édes hagymával...szívesen elropogtatnék most egy serclit belőle:)

Névtelen írta...

Kedves Gabojsza, a só mennyiségénél a kiskanál mokkáskanál, vagy teáskanál?

Gabojsza írta...

Jogos a kérdés, köszönöm:-)
Az igazság az, hogy van egy kiskanalam, ami nagyobb, mint egy mokkáskanál, de kisebb, mint egy teáskanál és kenyérütésnél mindig ezt használom. Most lemértem: a két kiskanál só egészen pontosan 16 g és ez a mi izlésünket tükrözi. Lehet, aki sósabban szereti a kenyeret, lehet, akinek ez is túl sós.

Névtelen írta...

Kedves Gabojsza! A sült hagymát este vagy csak reggel teszed hozzá? Szuper az oldalad, gyakran gyűjtök innen receptet a vacsihoz.

Gabojsza írta...

A hagymát akkor keverem bele, mikor bekeverem a kenyérnek valót, azaz az elején. Köszönöm, hogy olvasol!:-)

Életünk és ételeink írta...

Ez nagyon jól néz ki..én is szeretem az egyszerű, de nagyszerű ételeket, mint pl. ez vajjal megkenve, ahogy írtad..és persze a vörösbor is jöhet mellé..

Gy írta...

Nagyon regota sutok kenyeret otthon is es az ettermemben is es eddig mindig dagasztottam es sutoben vagy pizza kemenceben sutottem.
Megcsinaltam ezt a kenyeret tegnap (vettem egy agyag edenyt)es olyan super lett hogy nem volt ido kepet csinalni rola mert olyan gyorsan elfogyott.Ugyhogy delutan vettem egy meg nagyobb agyag edenyt holnapra:).
Itt amerikaban a lisztek nem nagyon jok de meg igy is a legjobb kenyer lett 15 ev alatt, sokkal kevesebb munkaval mint a dagasztott.
Orulok hogy ratalaltam erre az oldalra.
Koszi ezt a jo receptet!!!!

Gabojsza írta...

Kedves Gy, köszönöm a visszajelzést! Örülök, hogy ízlett a kenyér (nekünk is nagy kedvencünk), ha kedved van, próbálj ki más recepteket is a blogrol, vagy kövess Facebookon, így mindig tudod, mi történik a konyhámban:-)
Facebook oldalam:
https://www.facebook.com/pages/Gabojsza-konyh%C3%A1ja/142107252478898
Jó kenyérsütést!