2010. március 3.

Malacköröm terrine


Van úgy, hogy izgat egy alapanyag, vagy étel, amiről nem is tudom, hogy készül, de meglátom valahol, vagy olvasok róla és „beindul a bogár”. Van, hogy fejben megfőzöm, néha többször is, míg tényleg nekilátok, hogy más is megkóstolhassa.

Így voltam mostanában a malac körömmel. Egy ideje szemeztem vele a hentesnél. Sőt, többel is egyszerre, ahogy szépen, rózsaszínen sorakoztak a vitrines pult jobb sarkában. Fület, azt szoktam venni, de mostanig a köröm csak akkor tudta meg, hol lakom, ha kocsonya készült. Napok óta úgy éreztem, malacköröm terrine-t kell csinálnom. Egy éttermi ételfotón láttam, hajszálvékonyra szeletelve, legyezőszerűen tálalva, jól nézett ki. Vettem hát 3 körmöt, hazavittem, kitettem a konyhapultra, még egy darabig nézegettük egymást, aztán hozzáfogtam.

Megmostam, különös gondosságot fordítva a körmök közötti részekre, betettem vadiúj rozsdamentes kuktámba, dobtam mellé egy hagymát, egy fej fokhagymát, sárgarépát, zellergumót, petrezselymet, szemesborsot, megsóztam és felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ellepje. 1 óra alatt úgy megfőtt, hogy ki tudtam csontozni és belerétegeztem a terrine formába. Töltöttem rá egy pár evőkanálnyit a főzőléből, az szépen kitöltötte a husik közötti üregeket, majd lefedtem és lesúlyoztam. Ehhez egy hungarocell tálcából vágtam egy akkora darabot, ami pontosan beleillik a terrine formába, betekertem alufóliával és ráraktam a körmökre, erre került két kis kukorica konzerv, majd ment az egész a hátsó kamrába. Azért a hátsóba, mert az hidegebb, meg amúgy is, ott a sajátjai között lehetett, hisz ott tároljuk a sonkákat, kolbászt, disznósajtot, gondoltam csak jobban érzi majd magát és szívesebben dermed, mint a hideg-rideg hűtőben…
Reggelre szépen meg is dermedt, kiszedtem a formából és túlesett a kóstoláson. Szép lett, finom lett, lehetett volna fűszeresebb, meg fokhagymásabb, de majd legközelebb!:-)

Be kellene szereznünk egy normális szeletelőgépet, amivel ezt a terrine-t és majd a sonkát is lehet hajszál vékonyra szeletelni.

6 megjegyzés:

Tündér írta...

Gabojsza! Ismerős az érzés, amikor "beindul a bogár" pontosan így vagyok vele én is. Fejben többször elkészül és vágül a valóságban is . Nagyon tetszik a terrin!

"saját levében" írta...

1. Lehet-e albérelni a hátsó kamrát?
2. Ki szopogatta le a csontokat?
3. A körömpörkölt nálad nem gyakori vendég?

Kata írta...

Azt hiszem, én így vastagra vágva is meg tudnék enni belőle 1-2 szeletet:)
Igazad van a vágószerszámot illetően; mi a szalonnánkhoz szerettünk volna egyet venni, na sikerült jól beleválasszunk. Működik ugyan, de nem az igazi. Valószínűleg abból is valami profi séf példány lenne a tökéletes.

Gabojsza írta...

Tündér, köszönöm:-)
SL: csak üresen:-) a csontok szopogatására akadt jelentkező (nem én voltam), körömpörköltet egyszer készített Életem Párja bográcsban. Slussz.
Kata, a profi szeletelő lehet a megoldás, csak 2 bibi van vele: az ára meg a helyigénye...

Hajnal írta...

Nagyon guszta :-)
Köszi az ötletet,mentettem!!
Mi imádjuk a körömpörköltet,de ezt is ki fogom próbálni!

Bea írta...

Pontosan én is azon gondolkodtam, miért kellene vékonyan szeletelni?:) Ne sajnáljuk kérem szépen:)