2010. augusztus 12.

Szárított citromhéj



Ez megint nem a spanyolviasz kategória, csak egy ötlet, hogy a kidobandó, már kifacsart citromról le lehet még egy bőrt húzni, azaz reszelni. A szerencsés esetben kezeletlen, nagyon alaposan megmosott citrom héját érdemes lereszelni  - ehhez nem árt egy jó reszelő – kiteríteni egy konyhai papírtörlőre és szellős helyen hagyni megszáradni (nálam ez a konyhapulton 24 óra alatt bekövetkezett). Jól záródó üvegben tárolom és használom túrótöltelékbe, mézeskalácsba, desszert díszítésre, meg még mi mindenre…

A lereszelt citromhéjat fagyasztani is lehet, ezzel csak az a gondom, hogy egy idő után menthetetlenül "hűtő szaga" lesz. Édesanyám mini befőttesüvegbe szokta rétegezni kristálycukorral és hűtőszekrényben tartja. Régen én is így csináltam, de nem egyszer bepenészedett az egész, illetve ebből a fajtából csak édességhez lehet adni, sós ételhez nem, ezért számomra a frissen reszelt citromhéj után még mindig a szárított a legjobb megoldás, akkor is, ha szárítás közben veszít valamit az íz intenzitásból.