Igen, már megint lekvár és így lesz ez még egy ideig…
Egyik este Kati barátnőm (aznap, mikor elbántunk a 105 kg padlizsánnal) megajándékozott egy vödör szilvával. Örültem neki, de aznap úgy hiányzott az a vödör szilva, mint ablakos tótnak a hanyatt esés, főleg, hogy másnap hajnalban indultunk Zágrábba... ÉP hozta haza, rögtön be is jelentette igényét natúr, cukormentes, hagyományos szilvalekvárra. Ne is tegyek bele semmit, se fahéjat, se más fűszert, finom, meg minden az a sok firlefrancos ilyen-olyan lekvárom, de ő most olyanra vágyik, amit gyerekkorában is evett. Nem sok időm volt gondolkodni, bevágtam a sütőbe, mert a sült szilvalekvár már tavaly is igen jól sikerült. A sütőben sült szilvalekvárnál nincs semmi trükk és a fáradságos, több órás kevergetést is meg lehet spórolni, a végeredményre pedig nem lehet panasz.
Megmostam és kimagoztam a szilvát, majd a két legnagyobb, magas falú sütőtepsim aljára locsoltam egy kevés almaecetet, körbeforgattam a tepsiben, hogy egy vékony filmréteg keletkezzen a belső falain és alján, ez akadályozza meg, hogy odaégjen a szilva sülés közben. Beletettem a magozott szilvát, nem kevertem meg, csak betoltam a sütőbe kb. 110 fokra és békén is hagytam reggel 4-ig, addig aludtam pár órát. A hatórányi sütés után elzártam a sütőt és otthagytam estig, mikor hazatértünk.
Akkor kivettem a sütőből és konstatáltam, hogy a szilvák jó sok levet eresztettek, szépen megsültek, a léből kikandikáló példányok némileg karamellizálódtak. Átköltöztettem az egészet egy rozsdamentes edénybe és a tűzhelyen addig főztem, amíg a leve elpárolgott és szépen besűrűsödött (ez kb. fél óra, igaz itt már gyakran, illetve állandóan kellett kevergetni, mert pöfög és leéghet, ha nem figyelek rá). Ez az idő épp elég volt arra is, hogy az újra 110 fokosra felmelegített sütőben csírátlanítsam az alaposan elmosott lekváros üvegeket és kupakjait. Mivel a szilva elég édes volt, nem kellett édesíteni a lekvárt, amit amúgy méz hozzáadásával tettem volna.
ÉP-nek ezen a ponton a csíramentesített üvegekbe szedtem a részét, lezártam, fejtetőre állítottam és pár perc után száraz dunsztba tettem (kosárba, plédek közé). A maradék lekvárba belekevertem porított, szárított levendula virágot, még öt percig főztem kevergetve, utána ugyanúgy jártam el vele, mint az előző adaggal. Provence illatú és ízű levendulás lekvárom lett, attól tartok, erre is ÉP fog jobban rájárni.
