Ha flancolni akarnék, mondhatnám, hogy arancini, de nem az,
csak egy gabojszásított, szalonnás-sajtos, sült rizsgombóc, Limara után szabadon.
Szicília még rajta van a bakancslistámon, ott majd
megkóstolom az eredeti, töltött változatot, ám míg eljutok az egyik Palermói
utcasarki arancini árushoz, jóízűen falatozom a saját verziómat, töltelék
nélkül (a sötét pöttyök a golyókon a sajátkészítésű bacon kis kockái, amitől
íze is lesz a kis golyóknak).
Hozzávalók:
kihűtött, főtt rizs
bacon, apróra kockázva1 fej hagyma
sajt, reszelve
1 tojás
kenyérmorzsa (panko)
olaj a sütéshez
sózni nem kell, a bacontól és a sajttól általában elég sós
(lehet még ízesíteni borssal, meg bármilyen aprított zöld
fűszerrel)
Idén készítettünk több tábla jó húsos szalonnát, abból
szeltem egy szép szeletet a rizsgolyókhoz.
A nagyon apróra kockázott bacont forró serpenyőben kisütöm,
kissé lepirítom, majd takaréklángon, kevergetve, megdinsztelem rajta az apróra
vágott hagymát.
A rizst egy tálba teszem, adok hozzá reszelt sajtot, beleütök egy tojást, majd hozzáadom a sült baconos hagymát. Alaposan elkeverem, vizes kézzel kis golyókat formázok belőle, amiket panko morzsába hempergetek, majd forró olajban ropogósra sütök. Konyhai papírtörlőre szedem, az felitatja a felesleges olajat. Salátával, vagy remoulade mártással kínálom.
Sült rizsgolyók mozzarellával töltött változata itt.
A rizst egy tálba teszem, adok hozzá reszelt sajtot, beleütök egy tojást, majd hozzáadom a sült baconos hagymát. Alaposan elkeverem, vizes kézzel kis golyókat formázok belőle, amiket panko morzsába hempergetek, majd forró olajban ropogósra sütök. Konyhai papírtörlőre szedem, az felitatja a felesleges olajat. Salátával, vagy remoulade mártással kínálom.
Sült rizsgolyók mozzarellával töltött változata itt.
A remoulade mártáshoz:
5-6 ek (házi)majonéz
25 g ecetes uborka
25 g leöblített és aprított kapribogyó
2 ek aprított tárkony (én ecetben eltettet használtam)
2 ek aprított salottahagyma
2 ek aprított petrezselyemzöld
pár tekerésnyi frissen őrölt fehérbors
2 kis szardella filé, aprítva
5-6 ek (házi)majonéz
25 g ecetes uborka
25 g leöblített és aprított kapribogyó
2 ek aprított tárkony (én ecetben eltettet használtam)
2 ek aprított salottahagyma
2 ek aprított petrezselyemzöld
pár tekerésnyi frissen őrölt fehérbors
2 kis szardella filé, aprítva
A majonézben elkeverem a nagyon apróra felaprított
hozzávalókat, tekerek bele kevés borsot és tálalás előtt hűtve érlelem.



8 megjegyzés:
Az a szalonna-nagyon szép látvány-:))
A rizsgolyók is jól néznek ki!
gyönyörű szalonnátok lett.
az arancinit most nem bírom eldönteni, hogy megsütöttem, avagy csak tervben volt.
A rizsgolyók is guszták, de a szalonna... az embernek kicsordul a nyála:))
Köszönöm, kedvesek vagytok:-)
(tényleg szép...és milyen finom...:-)))
Juuuj, hasonlót ettem egyszer Olaszországban. Nagyon jól néz ki ez, tervbe véve az elkészítése :)
Tudnál-e írni arról hogy miként készült és milyen disznóból ez a szép Kaiserfleisch ?
Ismerős által nevelt sertésből, 4 hétig sóztuk-pácoltuk, bükk fa fűrészporával füstöltük.
Köszönöm gyors válaszodat de engem inkább az érdekel hogy milyen fajta volt a disznó ,milyen volt a vágósúlya és hogy volt bontva? Mert állítólag a jó kaisert csak fiatal 70-80 kg.-os állatból lehet nyerni na és persze húsdisznóból és az oldalasból csak a csont maradt?;amit külön felfüstöltök?;jó lesz majd a paszulyba vagy a krumplilevesbe?
Megjegyzés küldése