2012. március 3.

Savanyú káposztás rakott krumpli


A szokásos rakott krumpli téli változata.

Hozzávalók 4 főre:
80 dkg krumpli
fél kg savanyú káposzta
fél liter tejföl (20%-os)
6 tojás
arasznyi darab (házi) kolbász
jól olvadó reszelt sajt
só, frissen őrölt bors
a sütőtál kikenéséhez kevés vaj(zsír) és 2-3 ek (házi) zsemlemorzsa

A krumplit meghámozom, felkarikázom és annyi (enyhén sózott) vízben, hogy épp ellepje, félpuhára főzöm, majd leszűröm. Közben a tojásokat keményre főzöm, hideg vízben kihűtöm, megpucolom, és felkarikázom, a kolbásszal együtt. A tejfölt kikeverem és fűszerezem sóval, borssal.
Egy magas falú sütőtálat (vagy jénait) kivajazok, megszórom az alját zsemlemorzsával (Édesanyám is így tette gyerekkoromban és imádom a kicsit pirult, ízes morzsát a krumpli alatt) és belerétegezem a hozzávalókat. Először egy réteg krumpli, majd tojás, kolbász, savanyú káposzta, tejföl, majd újra krumpli, tojás, kolbász, káposzta és tejföl, a tetejére krumpli, vékony réteg tejföl, és reszelt sajt következik. 40-45 percet sütöm 180 C-on. Ha szépen szeretném szeletelni, felvágás előtt hagyom teljesen kihűlni, és újramelegítve tálalom, de legtöbbször frissen esszük, ahogy ki jön a sütőből, némi extra tejföllel gazdagítva. Igazi magyarosch, laktató egytálétel.